Sugárkezelés San Diegóban hét éves rákos beteg számára

Még akkor is, ha őszintén egészséges és gondtalan életet kívánunk nekik: Néha a gyerekeknek már egészen fiatalon súlyos egészségügyi problémákkal kell küzdeniük. Ez történt a Katowicében élő Agatával is. A hétéves kislánynál agydaganatot diagnosztizáltak, amit műtéti úton kellett eltávolítani.

Természetesen a szülők mindent meg akartak tenni azért, hogy a lehető legjobb további kezelést biztosítsák kicsinyüknek. Ebben az esetben ez egy speciális sugárkezelést jelentett, amit az egész világon csak nagyon kevés kórházban áll rendelkezésre. A San Diego-i Rady Gyermekkórház beleegyezett, hogy átvegye Agatát, de a kezelés költségei nagyon magasak lettek volna – több, mint amennyit a család egyedül megengedhetett magának.

Ez azonban nem kedvtelenítette el Agata szüleit. Adománygyűjtést indítottak az interneten, és mozgósították a lakosságot a kis rákos beteg megsegítésére. Nagyon rövid időn belül és a média részéről való nagy érdeklődés mellett a család elegendő adományt gyűjtött össze Agata San Diegóba szállításához és az Egyesült Államokban történő kezeléséhez.

A média középpontjában

Agata biztonságos szállításához mentőrepülőgép igénybevételére volt szükség. Ekkor a család tőlünk kért segítséget és mi szívesen segítettünk a továbbiakban: Rövid időn belül mindent megszerveztünk a zökkenőmentes szállítás érdekében, és egy Bombardier Learjet 45 típusú mentőrepülőgépet biztosítottunk Katowicében. A modern felszereléssel rendelkező gép elegendő helyet kínált az orvosi csapatnak és Agata édesanyjának, aki természetesen nem akart kis páciensünk oldaláról elmozdulni.

Míg a legtöbb mentőjáratot a nagyközönség nem kíséri figyelemmel, ezúttal más volt a helyzet: Agata internetes hírnevének köszönhetően még a lengyel televízió is tudósított a katowicei nemzetközi repülőtérről. Segítettünk a családnak a médiával való kapcsolattartásban, és készséggel közöltük a közelgő repülés részleteit.

A leggyorsabb út az USA-ba

Mialatt még zajlottak az interjúk, pilótáink elvégezték az indulási előkészületeket. Agata ekkor már régen a repülőorvos kezei közt volt. Röviddel ezután a Learjet felszállt és Izlandon és Kanadán keresztül eljutott az USA-ba. Leszálláskor a San Diego-i nemzetközi repülőtéren, egy mentőautó már várta Agatát, hogy biztonságosan bevigye a kórházba és átadja az ottani orvosoknak.

Természetesen minden jót kívánunk bátor kis utasunknak a közelgő sugárkezeléshez. Valószínű azonban, hogy ezt követően is további kezelésekre lesz szüksége. Ezért Agata szülei továbbra is adományokat kérnek. Ha Ön is szeretné támogatni Agata kezelését, itt megteheti.

Kapcsolatfelvétel

További kérdése van, vagy máris szeretne egy nem kötelező érvényű megkeresést küldeni nekünk? Akkor a hét minden napján éjjel-nappal elérhet minket.

Lépjen kapcsolatba velünk